www.szegedijobbik.hu Rólunk írták Szegedi média Tüntetés a Magyar Gárdáért Szegeden
Tüntetés a Magyar Gárdáért Szegeden Nyomtatás E-mail

(a szegedma.hu cikke a Jobbik felhívásáról)

Tóth Péter - Mucsi ZsoltNépfelkelés provokálása lehet a célja a Magyar Gárda egyesület és mozgalom betiltásának, amely komoly alkotmányjogi kérdéseket is felvett - hangzott el hétfőn a Jobbik szegedi elnökének, Tóth Péternek és Mucsi Zsolt, a Magyar Gárda megyei kapitányának közös sajtótájékoztatóján a párt klubhelységében.

A megyei kapitány először a Gárda feloszlatása ellen tüntetőkkel szembeni rendőri atrocitásokról beszélt, mint mondta, megdöbbentő volt látni azt a képet, ahol egy 13 év körüli fiút és egy 70-es évei felett járó asszonyt fújtak le néhány centiről gázspray-vel. Elmondása szerint a Gyorskocsi utcába szállított tüntetőkkel pedig az ötvenes évek diktatúráját idéző módon bántak, majd hozzátette, céljuktól nem állnak el, továbbra is működni fog a Magyar Gárda.


Tüntetés Szegeden a múzeum előtt

A Jobbik szegedi elnöke, Tóth Péter bejelentette, hogy pénteken a múzeum előtt 19 órától szimpátiatüntetés tartanak a Gárda feloszlatása miatt. Az elnök felkérte a szimpatizánsokat, hogy mindenki abban az ünneplőben jöjjön a helyszínre, amelyben ősidők óta járnak a magyarok vasárnaponként a templomba: fekete cipő, fekete nadrág, fehér ing és sötét mellény (ami egyébként a Gárda egyenruhája is). Az elnök véleménye szerint alkotmányos kérdések sorát veti fel, hogy mi alapján ítélnek valakit egy csoporthoz tartozónak, és mi alapján ítélik a csoportot jogsértőnek. Tóth hozzátette: amennyiben a pénteki demonstrációra nem kapnak engedélyt, bírósághoz fordulnak majd. „Egyébként a Magyar Gárda ugyanúgy folytatja tevékenységét” - válaszolt Mucsi Zsolt a SZEGEDma.hu-nak a Gárda működését firtató kérdésére. „Ha a rendőrök fel akarnak oszlatni bennünket, akkor passzív ellenállást tanúsítunk” - tette hozzá. A Jobbik szegedi elnöke szerint a bírósági ítélet egyértelműen a népfelkelést, a zavargást provokáló céllal született. „Ez pedig csak az MSZP-nek és a megsemmisülés előtt álló SZDSZ-nek használ. Az MSZP felismerte, hogy a Jobbik sokat köszönhet a Gárdának, és így próbálják majd meg csorbítani erejét, hiszen reális a szocialisták félelme, hogy hamarosan harmadik erővé apadhat pártjuk” - fűzte hozzá az elnök.

a cikk eredetiben: http://szegedma.hu/hir/2009/07/tuntetes-a-magyar-gardaert-szegeden/

 

 


 




 

 

Beszéljünk róla!


  

 

Szegedi Jobbik hírlevél

Dr. Gaudi Nagy Tamás - Az MSZP rémálma

Ajánlott oldalak

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés