A Jobbik közmeghallgatásokat kezdeményez a kistelepüléseken Nyomtatás E-mail


Fotó: Gémes Sándor „A készülő önkormányzati törvény koncepciója egyszerűen falurombolás” – ismételte meg a közgyűlésen elmondottakat Tóth Péter jobbikos képviselő sajtótájékoztatóján. A párt megyei elnöke kijelentette, hogy a megyei önkormányzatoknál jelentős feladatcsökkenés várható, gyakorlatilag a megye legkomolyabb intézményfenntartói szerepét elveszíti, és egy területrendező, turisztikai feladatok ellátó szervvé válik. „Olyan államosítást hajt végre a jelenlegi kormány, melyben a megyei önkormányzatok képviselői számára egyszerű statiszta szerepet hagy” – fogalmazott.

Bővebben...
 
Jobbik : Korábban elszúrták az M43-ast Nyomtatás E-mail

Nyáron sem pihen a Jobbik, folytatja küzdelmét az M43-as autópálya Szegedet elkerülő szakaszának ingyenessé tételéért, ezért szombaton a város több pontjára települtek ki aktivisták, és folytatták a korábban megkezdett aláírásgyűjtést. Egy nap alatt több ezren csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az elkerülőt egyébként azért nem lehet ingyenesen használni, mert 2007-ben a szocialista kormány az autópálya megvalósítására fizetősként kötött támogatási szerződést az Unióval.

 forrás: http://vtvszeged.hu

 
Jobbik: az M43-as a külföldieknek épült! Nyomtatás E-mail

Botka László abban tetszeleg, hogy ingyenessé szeretné tenni az M43-as autópálya Szegedet elkerülő szakaszát, holott az ő kormánya hozta meg azt rendeletet, amire hivatkozva a Fidesz-kormány nem teszi ingyenessé az elkerülőt – jelentette ki Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján. Az M43-as autópálya Sándorfalvi úti felhajtójánál a Jobbik immár kilencedik hete tüntetett, illetve aláírásgyűjtésbe is kezdtek.

Bővebben...
 
A szegedi jobbikos képviselő feljelenti az MSZP-frakciót Nyomtatás E-mail
Nemrég beszámoltunk róla, hogy Keresztúri Farkas Csaba átfogó vizsgálatot kezdeményez a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nél, aminél a jobbikos képviselő gyanús szerződésekre bukkant, véleménye szerint a kft. Szeged „kis BKV”-jaként működött. Az MSZP szegedi frakciója egy napilapba eljuttatott közleményében Keresztúrira olvas különböző vádakat, aki ezért feljelenti a szocialista pártot.
Bővebben...
 
Jobbik: „Rákosinak, Marxnak és Engelsnek mennie kell” Nyomtatás E-mail
A magyarság történelmi tapasztalati miatt is érthetetlennek tartja a Jobbik Szegedi Szervezete, hogy a többször is megrongált Marx-dombormű még mindig megtalálható a Mars téren. A párt helyi szervezetének két alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról is szólt, hogy kezdeményezni fogják az Engels utca és a Zsukov tér névváltoztatását is.
Bővebben...
 
Jobbik: nincs helye kommunistáknak a közéletben Nyomtatás E-mail
A kommunizmus áldozatainak emléknapján, február 25-én a Jobbik szegedi szervezete is megemlékezést tartott. Az 1956-os forradalom szegedi áldozatának, Kováts József szobra előtt tartott megemlékezésen a párt városi alelnöke, Rácz Tibor kifejtette, hogy a valódi rendszerváltás nem kezdődhet meg, míg a közéletben jelen vannak a kommunizmus szellemi követői, mint például a parlamentben Havas Szófia és Szegeden Tóth Károly képviselő.
Bővebben...
 
A rendőrséget faggatná a Jobbik Nyomtatás E-mail

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságnak tesz fel írásban kérdéseket a megyei közgyűlés Jobbik frakciójának két tagja, Toroczkai László és Tóth Péter. A a főkapitányság előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatójukon felvetették, hogy „a rendőrség kettős mércét alkalmaz” egyes esetekben.

Bővebben...
 
Zagyva Gyula beszéde a Fidesz székháznál Nyomtatás E-mail
 
Kuka mellé helyezték Toroczkaiék a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát Nyomtatás E-mail

Tiltakozásuknak nyomatékot adva a szemetes mellé helyezte a Megyeháza falára kihelyezett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát Toroczkai László és Tóth Péter jobbikos képviselő. A Jobbik frakciója ugyanis pont az együttműködést hiányolja a közgyűlésből.
A jobbikos képviselők azon háborodtak fel, hogy kiemelten fontos kérdésekben a Csongrád Megyei Közgyűlés rendkívüli ülést hív össze, melynek kapcsán vagy "elfelejtik" őket tájékoztatni, vagy az idő rövidsége miatt egy 24 óra áll rendelkezésükre az előterjesztés megismerésére és a döntés meghozatalára.
Toroczkai László és Tóth Péter napirend előtti felszólalása és sajtótájékoztatója:

 
Megfosztatná díszpolgári címétől Rákosi Mátyást a szegedi Jobbik Nyomtatás E-mail
Szeged - Megalakult Szeged Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsága. Varga Antal, a Jobbik delegáltja szeretné elérni, hogy fossza meg a közgyűlés díszpolgári címétől Rákosi Mátyást.
 
„Ma tartotta első ülését Szeged Város Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsága. A megkapott anyagok átnézése közben döbbenten tapasztaltam, hogy Rákosi Mátyás a város díszpolgára. A szegedi Jobbik véleménye szerint tarthatatlan az az állapot, hogy a magyar történelem legnagyobb zsarnoka egy ilyen megtisztelő címet birtokoljon. Ezért azt a javaslatot tettem, hogy a város mielőbb fossza meg díszpolgári címétől Rákosi Mátyást. Szerencsére szavaim nem találtak süket fülekre és amennyiben törvényességi akadálya nincs a következő ülésen tárgyalni fogjuk a kérdést. Reményeim szerint ez az első és egyben szimbolikus lépés a kezdete annak, hogy Szeged egy új kulturális ösvényre lépjen" – olvasható abban az e-mailben, amelyet Varga Antal, a Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság nem képviselő tagja és a szegedi Jobbik alelnöke írt szerkesztőségünknek.
Bővebben...
 
Árnyékkormányt alakít a Jobbik Nyomtatás E-mail
Nagy médiaérdeklődés mellett tartotta meg sajtótájékoztatóját Vona Gábor, a Jobbik kormányfőjelöltje péntek délelőtt a Nemzeti Kávézóban. A kormányfőjelölt elmondta: minden héten egy újabb miniszterjelöltet nevez meg a Jobbik.

Vona Gábor hangsúlyozta: január 16-án letették az asztalra a radikális változás programját, mely mindeddig az egyetlen választási program Magyarországon.

A program mellett fontosnak tartja azt is hogy a választók megismerjék miniszterjelöltjeiket is.
Bővebben...
 
«ElsőElőző123KövetkezőUtolsó»

Oldal 1 / 3