„A mi feladatunk ’56 szellemiségét továbbvinni. Ezért mi soha nem adhatjuk fel” – fogalmazott a Jobbik szegedi szervezetének alelnöke, Rácz Tibor az Ady téri emlékműnél szombaton délután rendezett megemlékezésen.
„Azért gyűltünk itt össze, hogy emlékezzünk hőseinkről, akik fel merték emelni fejüket, és szembe mertek szállni hazánk megszállóival. Ma arra is emlékezünk, hogy soha ne feledjük el az idegeneket kiszolgáló árulók gaztetteit, mert mi nem felejtünk” – kezdte megemlékező beszédét Rácz Tibor. A Jobbik szegedi alelnöke a magyar történelem egyik legfényesebb eseményének nevezte az 1956-os forradalmat, amikor is megmutatta a nép, hogy kész talpra állni saját erejéből is.
„Talán mindannyiunk példaképei a pesti srácok, azok, akik vitték az ’56-os eseményeket a hátukon, harcoltak a barikádon, a Corvin közben, nem ismerve félelmet. Félelem, megalkuvás nélkül készek voltak feláldozni magukat a hazáért” – emlékeztetett.
Ha azonban megvizsgáljuk azt, hogy akkor miért küzdöttek, s mindabból mi valósult meg a rendszerváltás után, akkor Rácz Tibor szerint szégyenkeznünk kell. Bírálta, hogy a parlamentben ott ülhetnek – ahogy fogalmazott – 1956 hóhérai és leszármazottaik, mert nem történt meg az elszámoltatás 1990 után. Aktuálpolitikai kérdésekről is szólt a jobbik szegedi alelnöke, bírálva a Fideszt és az MSZP-t egyaránt. A jobbikos politikus úgy látja, hogy az elmúlt két évtizedben a kormányok – színüktől függetlenül – elpazarolták hazánkat.
|
Jobbik Szegedi Szervezete6720 Szeged, Oroszlán u. 4 |

A Csongrád Megyei Jobbik frakció
munkájáról 2010-2011
A 2010. évi helyi önkormányzati választások után, nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat az önkormányzati munkába. Két bizottsági helyet kaptunk. Toroczkai László képviselő társam a Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság alelnöke lett, jómagam pedig a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tagja lettem.
Read More
Az elmúlt hetek történései mindennél jobban bebizonyították, hogy hazánk gyarmati szerepet tölt be az Európai Unióban, egy ilyen szervezetben Magyarországnak nincsen politikai és gazdasági jövője – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Vona Gábor. A Jobbik elnöke szombat délutánra tüntetést hirdetett az Európai Unió Háza elé.
