Botkának a nemzeti vagyon eszköz a hatalomban maradásra

Furcsa világ eljöveteléről beszélt Vona Gábor, a Jobbik elnöke, ha nem sikerül 2014-ig megoldást találni a magyar föld védelmére, Tóth Péter, a párt megyei elnöke pedig feljelentést tett a Botka László és az MSZP-s többség szegedi vízüggyel kapcsolatos 2006-os döntése miatt.

Keresztúri Farkas Csaba, a párt szegedi önkormányzati képviselője és Tóth Péter, a Jobbik megyei és szegedi elnöke arról beszélt, hogy a Szegedi Vízmű Zrt.-ben 49 százalékkal tulajdonos francia cég, a Veolia Eau 2015-ig szóló szerződését 2006-ban Botka László előterjesztésének elfogadásával 9 évvel meghosszabbított a szocialista többségű közgyűlés. A képviselők úgy vélik, ezzel jelentős, mintegy 2,5 milliárdos kárt okozott Szegednek az előterjesztést elfogadó képviselők. Tóth Péter elmondása szerint a franciák csak két évig vállalták, hogy az osztalékukból megfizetik a hosszabbítás díját, ez évente 350 millió forint, a maradék hét évre vetítve jön ki a 2,5 milliárd.

„A mai napon megküldtem a feljelentés szövegét a központi főügyészség számára, hogy folytassák le a vizsgálatot a polgármesterrel és az előterjesztését megszavazó képviselőkkel szemben. Az ügy pikantériája, hogy Botka László országgyűlési képviselőként tudhatott arról a törvénytervezetről, amit néhány nappal a szegedi vízüggyel kapcsolatos előterjesztés elfogadása után szavazott meg a parlament, ez pedig a jövőben megtiltotta az ilyen stratégiai ágazatokban történő szerződéshosszabbításokat, kinyilvánítva: ilyen szolgáltatásokat a törvény értelmében csak 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cégek láthatnak el. E törvény elfogadása előtt gyorsan meghosszabbították Szegeden a francia cég szerződését…” – így a képviselő.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke a szegedi példán keresztül országos jelenségről beszélt. Elmondása szerint Botka László lehet az új generáció egyik ismert arca az MSZP politikájában, de az elődök útját járja. Úgy fogalmazott: a nemzeti vagyon számára pusztán eszköz a hatalomban maradására, vagy annak megszerzésére, és úgy tűnik, hogy ebben a generációk változása politikai változást nem hoz. Szerinte a szocialistáktól ugyanazt lehet várni, mint eddig: az országnak és a nemzeti érdeknek az elárulását, akár helyi, akár országos szinten.

Vona Gábor elmondta azt is, hogy az MSZP és a Fidesz közt nincs különbség. A Fidesz szavazóbázisában él egyfajta álomkép, hogy a pártjuk lezárja a rendszerváltást, de e helyett megkoronázza azt. „Az Orbán-kormány forradalomról beszél, új alaptörvényt hoz, nemzeti együttműködés rendszeréről beszél, eltakarja a valódi tartalmat. Igazi változás nem történik, a gazdasági szabadságharc például arról szól, hogyan egyezzen meg Orbán az IMF-fel” – fogalmazott a radikálisok elnöke, hozzátéve, hogy az MSZP a múlt, Fidesz a jelen, a Jobbik a jövő, hiszen az előbbi két párt egy hazug rendszerváltozásból, 1989-ből meríti politikai erőit. „2006-ban született egy új politikai generáció, amely több, mint a Jobbik, de politikai arculatát a pártban találta meg, és ez a generáció fogja átvenni a rendszerváltás befejezését.”

forrás: szegedma.hu nyomán

 

       
 

Jobbik Szegedi Szervezete

6720 Szeged, Oroszlán u. 4
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Trianon megemlékezés Szegeden Ifj. Heg
Dr.Gaudi-Nagy Tamás Szegeden tart lako
Aki ellen összefogott a Fidesz és az M
Z. Kárpát Dániel Szegeden

 

A magyar családoknál 110 ezer forintra van még szüksége ahhoz, hogy ne gondolkodjanak elvándorláson, devizahitelek felvételén – ezt Z. Kárpát Dániel mondta el Szegeden, egy szerda esti lakossági fórumon.

Teljes cikk

Tóth Péter Csongrád megyei Jobbik, eln

Jobbik hirek

forrás:
www.jobbik.hu
www.barikad.hu
www.kuruc.info 

PGT RssScroller - Copyright © 2010 by pagit.eu