
Magyar Anna megyei közgyűlési elnök, fideszes országgyűlési képviselő lecserélte szolgálati autóját, amint a Jobbik a jelen gazdasági helyzetben erkölcstelennek tart. A járműcserét még áprilisban kezdeményezte a megye, részben azért, mert lejárt a garanciája.
„Nem értjük, hogy az elnök asszonynak, illetve magának a hivatalnak miért volt szüksége autócserére?” – tette fel a kérdést Tóth Péter. A jobbikos megyei közgyűlési képviselő tudomása szerint Magyar Anna Škoda Superb típusú autóját lecserélte, a régi rendszámtáblát viszont áttetette az újabb, szintén fehér színű gépjárműre. Tóthhoz olyan információk jutottak el, hogy három és fél millió forintért számították be a régebbi autót, a cserejármű pedig 7-8 millió forint értékű.
Az autóbeszerzésre vonatkozóan a jobbikos megyei képviselő nem kért ki hivatalos iratokat a hivataltól, mint mondja, visszatartják az információkat az ellenzéki képviselők elől.
A Jobbik, ahogy Botka László MSZP-s polgármester esetében sem tartotta indokoltnak az autóvásárlást, ez esetben is elítéli ezt. „Erkölcstelennek tartjuk, hogy amikor az ország ilyen helyzetben van, akkor közpénzből bárki is autót cseréljen” – fogalmazott Tóth.
Mivel februárban lejárt az előző szolgálati gépkocsi két éves garanciája, már áprilisban elkezdték intézni annak cseréjét, ennek semmi köze nincs az októberben aláírt szándéknyilatkozathoz – pontosította Tóth Péter állításait a Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálata. A korábbi autó cseréjét több dolog is indokolta, egyrészt a garancia lejárta után a karbantartási és esetleges javítási költségek immár a megyét terhelték volna, illetve több mint 200 ezer kilométert tettek meg a járművel. Jelentős költségeket spórolt meg a megye azzal, hogy már áprilisban megrendelték az autót, amit egyébként júliusban szállítottak le.
Tóth Péter hozzátette, egyéni képviselői indítványt fog benyújtani, hogy semmiféle gépjárműhasználat ne illesse meg a megyei önkormányzatot. Ezt azzal indokolta, hogy míg jelenleg számtalan településen tart fenn intézményeket a megye, addig január elsejétől ezek a kormányhivatalokhoz kerülnek, így semmi nem fogja indokolni, hogy szolgálati gépjárművei legyenek a megyének. „Jövő évtől értelmetlenné válik, hogy Magyar Annának szolgálati autó járjon. Ahhoz, hogy a parlamentbe eljusson, használhatja saját kocsiját, vagy akár a MÁV szolgáltatásit is igénybe veheti” – érvelt Tóth Péter. A jobbikos megyei képviselő szerint a megyénél értékmentés zajlik, az október elején aláírt szándéknyilatkozat ugyanis egyértelműen azt tartalmazza, hogy semmilyen tulajdona nem marad a megyei önkormányzatnak.
Más kérdésben is felvilágosítást vár a Jobbik. Mint ismeretes még márciusban a Csongrád Megyei Önkormányzat összeférhetetlenség miatt azonnali hatállyal megszüntette Kalmár Ferenc minden felügyelőbizottsági tagsági viszonyát. Akkor az összeférhetetlenséget a vonatkozó törvényre hivatkozva maga a KDNP-s országgyűlési képviselő jelezte. Ezzel egy időben Magyar Anna is lemondott a megyei közgyűlés tisztségviselőjeként kapott költségtérítésről. Tóth Péter azt a kérdést tette fel, hogy vajon visszafizette-e a megyei elnök a korábban felvett költségtérítést.
Nem volt mit visszafizetnie a megyei elnöknek – reagált a megyei közgyűlés sajtószolgálata –, Magyar Anna ugyanis nem vett fel két teljes összegű költségtérítést. A megyei közgyűléstől vette fel ezt, a parlamentben pedig a kettő különbözetét. Miután lemondott a megyeiről, csak azt a költségtérítést vette fel, ami országgyűlési képviselőként jár neki.
|
Jobbik Szegedi Szervezete6720 Szeged, Oroszlán u. 4 |

forrás: szegedma.hu
Forró itallal és étellel kínálta Dugonics téren felállított standjánál a kihűlt járókelőket a szegedi Jobbik. A párt a rászorulók megsegítése mellett a kölcsönös törődés fontosságára hívta fel a figyelmet.
Zsíros kenyérrel, teával és forralt borral kínálta meg a didergő járókelőket a szegedi Jobbik szerda délután. A párt a dermesztő hidegre való tekintettel állította fel standját a Dugonics tér sarkánál, ahol forró itallal és pár falat étellel vendégelték meg az utca átfagyott emberét. “Két célunk van ezzel az akcióval: egyrészt a pártok, társadalmi szervezetek figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy egy közösség vagyunk, és nem szabad megfeledkeznünk egymásról, legfőképp a rászorulókról. Másrészt mi is szeretnénk segíteni rajtuk, elsősorban az olyan szerencsétlen sorsú embereken, akiknek nincs fedél a fejük felett. Ez a hideg idő különösen nagy megpróbáltatást jelent nekik, mi egy kis enni- és innivalóval szeretnénk segíteni átvészelni ezt a rendkívüli időjárást” – mondta Rácz Tibor, a Jobbik szegedi szervezetének alelnöke.
Az este folyamán a Jobbik közel 200 adag, forró tűzön tartott teát, és több kiló kenyeret oszt szét a járókelők között.
Teljes cikkforrás: szegedma.hu
A párt szerdai sajtótájékoztatóján Makovi Mária azt mondta: több mint kétszáz parkolóhely szűnhet meg hamarosan, azaz már csak annyi marad, mint ahány parkolóbérletet eladnak. De mi lesz a többi autóssal?
Szeged város útjai és járdái péntek óta járhatatlanok, parkolói használhatatlanok – kezdte Makovi Mária. A politikus nehezményezi, hogy a hóeltakarítást a polgármesteri hivatal dolgozói által ingyenesen használt parkolóiban kezdték meg, hiszen – mint fogalmazott – az ottani alkalmazottakhoz képest nem lenne szabad a szegedi lakosságot másodrendűként kezelni. Sürgette a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. ügyvezetőjét, készítsen összeállítást a helyi közterületi takarítás menetéről, illetve állítson össze pontos térképet arról, mely járdaszakaszokat tisztítják a kft. munkatársai, s melyeket kell például a társasházaknak rendben tartaniuk, ugyanis ez szerinte az érintettek számára sem egyértelmű. Hozzátette: a városkép- és környezetvédelmi bizottság tagjaként ezt már 2010 óta kéri a cégtől.
Teljes cikk2012. február 25-én Kováts József szegedi '56-os emlékművénél, a Dóm téren 15 órai kezdettel megemlékezést tart a Jobbik Szegedi Szervezete.
Beszédet mondanak:
Zagyva György Gyula
országgyűlési képviselő
Tóth Péter
Csongrád megyei Jobbik frakcióvezető
Rácz Tibor
szegedi Jobbik alelnöke

A Csongrád Megyei Jobbik frakció
munkájáról 2010-2011
A 2010. évi helyi önkormányzati választások után, nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat az önkormányzati munkába. Két bizottsági helyet kaptunk. Toroczkai László képviselő társam a Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság alelnöke lett, jómagam pedig a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tagja lettem.
Teljes cikk
![]()
Az elmúlt hetek történései mindennél jobban bebizonyították, hogy hazánk gyarmati szerepet tölt be az Európai Unióban, egy ilyen szervezetben Magyarországnak nincsen politikai és gazdasági jövője – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Vona Gábor. A Jobbik elnöke szombat délutánra tüntetést hirdetett az Európai Unió Háza elé.
